Reggel összekaptuk magunkat tehát és elindultunk átnézni az Asakusa városrészt. A nagy vörös kapunál kezdtünk, aminek nem emlékszem a nevére és a Tokyo-Doha QR 805ös járatán írom ezt a bejegyzést, itt meg nincs net.

Ja igen, reggel Hello Kittys donutot ettünk. Toltuk a szénhidrátot rendesen 😀

Szóval a kapunál annyi turista volt, amennyit még nem láttunk. Van itt két oldalt egy piacsor is, mindent lehet kapni, iPhone toktól a kutyáknak való kimonoig. A szamurájnak öltöztetett műkutyánál már nagyon röhögtünk. De tényleg. Mindez egy szentély kapuja és a szentély között levő téren, Buddha szobrok szomszédságában.

Van ott a közelben egy utca, csak konyhai felszereléseket árulnak. Banánszeletelő műanyag vacaktól a hűtőszekrényig és a rá való sushis mágnesig van minden, nem beszélve a műanyag ételekről és sörmintákról, amiket az éttermek kirakatában használnak.

Elmentünk az Ueno parkhoz, hogy jól megnézzük meg van itt egy animés bolt és egy régi piac. Na mivel jó helyen jöttünk fel, bementünk egyből az animés boltba, majd úgy elvesztünk a piac forgatagában, mint a szél. Az Ueno parkból semmit se láttunk, felkerült a bakancslistára (megjegyzem, ez a lista nem rövid).

A piacon ettünk megint egy finomat, sült halat miso levessel meg tempurás cókmókot rizzsel. A tempura a negyedébe került, mint a kakegawai étteremben. Azt benéztük nagyon.

Lementünk az Akihabarára és benéztünk még pár boltba. A “felnőtt” bolttal kezdtük. Több nő is volt bent, bár majdnem mindegyik külföldi. A sok perverz tata nagyon nézegette a ruhákat. Gondolom, új gönc kell a babáikra, mert nem gerjednek már a régi műanyagra. Nem láttunk élethű babákat, pedig a neten azt írták. Fotózni elvileg tilos, gyakorlatilag senki se szólt ránk.

Benéztünk utána 3 mangás boltba is (mindegyik 6 emeletes volt), ebből kettő totál irreleváns volt, de voltak nagyon durva dojinok (amatőr rajzolók folytatnak erotikus sávon konkrét, meglevő történeteket). Tényleg durvák. A polipos nem durva. Szóval egyikben voltak olyan dolgok, amiket kerestem, csak nem azokról az animékről, amik érdekeltek volna.

Visszamentünk még egyszer az itteni Yodobashiba, aztán vissza az asakusai piacra és megvettük, amik még kellettek. Kaptam egy tök szép ernyőt, sima pink, fekete széllel, a belső váza olyan, mint a rizspapír napernyőknek és ha víz éri, megjelennek rajta virágok.

Egy boltban vettünk még kis sushit a vonatra és egy utcai árusnál finom teriyakit csak úgy kóstolóba, aztán felvettük a csomagokat és irány a reptérre vezető két órás út.

A reptér üresen kongott, nem értettük, hogy mi van. A Qataros pultnál már vártak minket, gyorsan becsekkoltattak. Azt mondták, azért, mert korábban megy a gép, aztán kiderült, hogy mégse, csak bezár a reptér 22:10kor. Mondták, hogy az idefelé vezető úton levő kellemetlenségekért átraknak hátrébb levő helyekre, mert 3 helyet kapunk kettő helyett. Mi meglepődtünk, de nem blöfföltük be, hogy azt mondták a Qatarosok, hogy business classra tesznek át. Hiba volt, mert volt pár szabad hely ott, amint láttuk. Ők meg elfelejtették mondani, hogy a 3 üléses részen nem lehet teljesen felhajtani a karfákat, így csak annyit nyertünk, hogy a csomagokkal könnyebben elfértünk.

Ült itt egy pasi a legszélső széken, amikor bejöttünk, be akartunk ülni, de furcsa volt, meg hát azt mondták, mindhárom szék a miénk, hát rákérdeztem. Ja bocs, persze, ő elnézte, elrontotta, voltaképp a középső hármas szektorba szól a jegye. Azóta is csúnyán néz, mert a csomagjaink vannak ott, ahol ő ült előtte. Komolyan, ide nézeget.

Mindjárt letiltanak a laptopról, mert süllyedünk. Na nem úgy, csak ereszkedünk Dohába.

Miután felszálltunk, már megbántam, hogy elfogadtuk a hátra szóló helyeket. Sose ültem ennyire hátul, nem tudtam. Hangos, mint a dög, rosszabb a felszállás és úgy dobált a levegőben, hogy konkrétan megijedtem párszor, pedig néha azért már repültem. Aztán aludtunk meg játszottunk 11 órát és hiphopp mindjárt Dohába érünk. Elvileg ugye, mert Qatar 😀

UPDATE: Doha, Qatar, 5:00 24°C