Kyototól Himejiig Kyotoban egyszerűen túl sok látnivaló van (nem még a környékével együtt), de néhány hely amolyan “kötelező”.…
Barangolások Osaka körül Rémesen korán értünk Osakába, de tudtuk, hogy ez lesz. Ledobtuk a csomagot a hotelben és kikértük…
Koyasan és Nara Meglehetősen korán kellett indulnunk, hogy minél többet kihozzunk a kevés napsütéses órából (már amennyi novemberben Japánban…
Kyoto, Uji, Nara és Koka Ezekből a napokból csak a főbb pontokat emelném ki, mert elég sokszor voltam már, így most…
Repülés Osakába és Nara Az eredeti terv az volt, hogy szépen felülök itt a közeli Attnangban a vonatra Bécsig, ott…
Nara és Himeji Nem két egymás utáni napon voltunk ebben a két városban sem, de ez nem fontos. Nyilván…
Az első hét Egyszerűen annyi dolgunk volt, hogy örültem, hogy élek, nemhogy még blogoljak, így most kicsit zanzásítva hozom…
Újra Narában Reggel felkerekedtünk és azonnal a Tokyo állomásra siettünk, hogy még legyen idő reggelit venni, mielőtt felszállunk…
Kyōto – Nara – Kyōto A tegnapi nap végre úgy kezdődött, ahogy már régen kezdődnie kellett volna. Elindultunk a Kinkakuji templomhoz.…
bambik és bamboo-k Csak nem sikerült időben elindulnunk a jó kis fárasztó napunkra, így 11 körül értünk csak az…