Kora reggel keltünk, vonatozás ki az osakai Kansai reptérre, majd jött az eddigi egyik legjobb repülés – egy japán fapados céggel, a Starflyerrel. Fekete bőrülések, innivalót adtak a gépen (egy órás az egész út és lehet felvinni enni-inni), a mérlegelő bácsi aranyos volt a check in pultnál, látta, hogy az én csomagom picit több, mint 20kg, erre lehúzta az egyik részét a mérlegről, hogy stimmeljen a súlyhatár. A kijelző az ülések hátulján mondjuk nem túl erős, csak pár filmet lehet nézni, csak japánul, de ezt nézzük el egy olyan cégnek, akik csak 4 vonalon repülnek, ebből 3 belföldi és egy koreai járat. A biztonsági rövidfilmjük szintén a legjobb, amit eddig láttam 🙂

Kár, hogy nem lehetett repcsi modellt kapni a gépen, itt szívesen vettem volna emlékbe.

Letettük a csomagjainkat az utolsó szállodában (ez a 8.) és elmentünk kószálni.

Az első egy egyetemi megnyitó volt, amibe belebotlottunk, a tokyoi Japán Egyetem féléves megnyitója (itt máshogy megy a tanév beosztása), rengeteg-rengeteg öltönyös fiatallal. Valami ovi megnyitója is lehetett a közelben, vagy csak simán ilyen alacsony a korhatár az elsőéveseknél, de voltak beöltözött párévesek is.

Aztán elmentünk a Yasukuni szentélybe, nem rossz, de csak ilyen futottak még kategória, láttunk már szebbet. Itt is voltunk 😀

Ettünk a helyi Mekiben (rákos szendvics a halas helyett és teriyaki szószos csirkés szenya), egész jó volt.

Láttunk kutyashopot. Nem kutyás, kutya. Dobozokban ott vannak a kutyák és horror áron meg lehet venni őket. Jelenleg 2.28 a yen árfolyama, ennyivel kell szoroznunk, hogy megkapjuk a forintosított árat. 90ezer yen alatt nem láttunk kutyát, a többség 130-140 körül mozgott, ezek felnőtt uszkárkeverékek. Egy fiatal volt csak, az 189ezer volt. Mibe kerülhet itt egy fajtatiszta valami? És van csomó kutya (bár nem annyi, mint otthon).

A Harajuku után felhoztuk a szobába, amit lőttünk a vásárban, majd mentünk, hogy elérjük az utolsó hajót a Sumidán, hogy lemenjünk az Odaiba szigetre. Aha, hát nem értük el. Hétvégi menetrendet néztünk. Cserébe lefotóztuk a nagy szart. Szó szerint. Az egyik sörvállalatnak (Asahi) van itt a főépülete, annak a tetején van egy arany szoborvalami, ami szerintük szarv, a nép szarnak hívja. Nem ok nélkül, teszem hozzá.

Utána tényleg lementünk az Odaibára, megnéztük a szivárványhidat, ami tök fehér volt 🙂 és játszottunk pár órát a Joypolisban. Ez olyan közepes élmény. Játszottunk a dobos játékkal, Mazda RX7ben ülve realtime autóversenyeztünk (konkrét autóba ülsz be, fordul, mozdul, ahogy játszol), valami pörgetős táncolós izébe is beszálltunk, mentünk egy kört a virtuális dzsungeltúrán meg a virtuális sárkányrepülésen és megnéztünk egy igen felejthető 3D-s mozit.

Most pedig kezdjük az utolsó napunkat. Süt a nap (naná, mert nem vagyunk tengerparton), úgyhogy megyünk is.