Hiroshima lelkileg eléggé le tudja terhelni az embert, pláne, ha évente-félévente jön ide és mesél ugyanarról a témáról másoknak, így ezalkalommal azt választottam, hogy adok egyéni útmutatást a többieknek és én bár itt alszom a városban, de külön megyek.

Úgy láttam, hogy délelőtt van néhány óra, amíg még nem esik, így igyekeztem korán indulni. Markoltam egy kávét a boltban és lefotóztam néhány utcai dolgot, mindegyiket most láttam először. Na jó, a csatornafedeleket nem, mint az azóta kiderült, de legalább szinesítem velük az albumot. Itt is csúcson volt a cserivirágzás.

Először a Nigitsu szentélybe mentem, ahol életemben először láttam becsületkasszás goshuint. Vettem is egyet. Egyébként ez a város is nagyszerű reggel, emberek nélkül, de meglepően sok indiait láttam, mintha csoportok lettek volna.

A közelben van a Myojoin buddhista templom, ez következett. Itt is csak én voltam és itt is becsületkasszás goshuin volt. Alaposan körbefotóztam, bejártam a helyet és leültem kicsit a főépületben is hallgatni a csendet.

Ismét mellette van a Tsuruhane szentély, de benéztem, de nem tetszett a goshuin, így nem hoztam, ráadásul várnom kellett volna még rá egy fél órát.

Még mindig nem esett, így beszaladtam a Hiroshima toshogu szentélybe is, bár felsírtam, amikor megláttam a lépcsősort, de gondoltam, legalább egy kis mozgás legyen ezen a napon is.

Az állomásnál maszatoltam még kicsit, bementem egy boltba körbenézni és így láthattam egy helyi baseball figurás postaládát is, amiről nem is tudtam.

Felkaptam a csomagomat a hotel recin és én indultam is Himejibe, kinéztem egy Nozomi shinkansent, amit el akartam kapni. Kevés lehetőségem volt eddig Nozomival utazni, mert az országos JR Pass birtokában ezzel nem lehet utazni és előtte gyakran azt használtuk. Regionális bérlettel fel lehet szállni rá és amúgy az a truváj benne, hogy alig áll meg valahol, így szépen gyorsul, csak későn jutott eszembe lemérni a sebességet.

Himejiben is ledobtam a csomagot, aztán csak kószáltam a fedett bevásárlóutcákban és pihentem kicsit. Sushiztam egyet, aztán este megint kimentem ugyanezért a nagyvilágba. A hotel recije amúgy nagyon menő volt, mozgólépcső meg minden. Az esti sushis helyem egy izakaya lett, ittam néhány yuzus sawaat és ettem finomakat, élvezve, ahogy ordibálnak az alkalmazottak. Mint Peter Griffin, aki csak azért nyitott egy japán éttermet, hogy ordibálhasson mindenkivel.

Másnap reggel a fele csapattal elindultam Tottoriba, a többiek Himejiben maradtak. Ide is egy speckó vonat vitt minket, bár annyira nem volt menő, mint inkább öreg. Visszafelé jobb volt, akkor Detective Conan-os volt a Super Hakuto, egyben mutatom a két vonat képeit.

Tottoriba érve szakadt már az eső, így inkább beültünk két taxiba, semmint sétáltunk volna fél órát.

Első megállónk a Kannon-in templom volt, ami nagyon csendes volt. Furcsálltuk kicsit a 600 yenes belépőt, mert a kert kicsi volt, majd megjelent a házinéni és kaptunk egy pohár zöldteát, amit örömmel elfogyasztottunk. Na jó, én nem szeretem, szóval részemről kisebb volt az öröm, de azért vissza nyilván nem utasítottam.

Kértük, hogy hívjanak megint taxit, inkább, mint az újabb 20 perces séta. Következett a Warabekan játékmúzeum, ami azon felül, hogy nagyon nosztalgikus és meglehetősen cuki, féláron van, ha valaki a kasszánál felmutatja az útlevelét (nem nézték a vízumot, csak a külfödieknek jár és ugye rólunk nem ordított, hogy nem vagyunk japánok). Volt bent zongora is, úgyhogy 10+ év után újra leültem kicsit klimpírozni, pont volt ott egy olyan dalnak a kottája, aminek ismertem a dallamát és láttunk egy magyar huszárokra hajazó rajzos füzetet is. Ha lehetett volna vásárolni abból a shinkansenes transformersből, simán vettem volna.

Sétatávolságra volt innen a Jinpukaku Mansion, ami jelenleg zárva van, de azért kívülről megnéztük. Most renoválják, szóval később majd látogatható lesz.

Ezután tényleg buszra pattantunk (soha nem láttam még ilyet Japánban, itt csak KP-val lehetett fizetni a jegyért, nem volt jó a mágneskártyánk), mert elkövettem egy hibát, de erről majd később. Szóval vagy 40 percet utaztunk a Hakuto nyuszis szentélyhez. Itt volt a bejáratnál egy nyuszis alakú taiyakit áruló stand, itt is hibáztunk, ketten is vettünk, utána nekem fájt is a hasam, nem volt átsütve rendesen. Az előző hiba pedig azzal történt, hogy előtte való nap, amikor megvettem a vonatjegyet, csak mondtam a mukinak, hogy hányas számú vonatra adjon visszafelé jegyet, de nem csekkoltam le az időt, megbíztam benne. Másfél órával korábbira adta, mint terveztem, így csak egy gyors szentélyezés és goshuinozás fért bele, kicsit többet igényelt volna a hely, mint 15 percet.

Azt hittük, még elkapunk egy buszt, amivel el tudunk menni a tengerparti sivataghoz is, de a busz csak nem akart jönni. A végén úgy elúsztunk időben, egy árva busz nem jött, hogy inkább lesétáltunk a közeli vonatállomásra (ami annyira kicsi volt, hogy mosdó se volt és jegykezelő sem), visszamentünk Tottori állomásra, hogy ne késsük le a nagy vonatunkat.

Az állomáson még vettem azért egy kis hűtőmágnest, amiben helyi homok volt, legalább ennyi legyen és ettünk hárman egy fini levest.

Én Osakába mentem tovább, a többiek Himejiben aludtak megint, hogy másnap megnézzék a kastélyt és a Kokoent. Kinéztem egy szimpi kapszulahotelt, nem is okozott csalódást. Kértem tőlük a Hokusai témájú alvókát, mint kiderült, ebből egyetlen van a férfi és egy a női szinten. Sajnos felső ágy volt, de megkaptam, amit akartam. A nagy csomagomat Kyotoból én is a reptéri hotelemhez küldtem, így azzal nem kellett bajlódnom.