Reggel bementünk a hotelből Sannomiya állomáshoz, itt átvettük a kisautót a következő 10 napra.
Itt érdemes kicsit beszélni az autókölcsönzésről. Hogy az autó mennyire drága vagy sem, az mérettől, időszaktól és kellően korán foglalástól is függ. Nem foglalnak le biztosítékként pénzt a számlánkon, de néha külföldi emberként nem tudunk bérelni, hiába van nemzetközi jogsink (ami természetesen feltétele a bérlésnek egyébként is). Viszont van, hogy megkövetelik a japán biztosítás meglétét, amit csak itt élők kapnak. Nem gyakran futottunk bele, de leírom, mert előfordulhat. A benzin lényegesen olcsóbb, mint Európában, 145-165 yen között váltakozik litere, ez jelenleg kb. 300-350Ft vagy € 0,80-0,90. A parkolás megint attól függ, hol van az ember, ha fizetős parkiba kell állni éjszakára, az 700-1200 yen között változik, ahogy az is, hogy hánytól hányig számít éjszakainak. Nappal 100-300 yen óránként, de ahogy vidékre megy az ember (ahol nagyon praktikus az autó, sok hely tömegközlekedéssel nem megközelíthető), egyre több hotelnek van ingyenes parkija és turisták számára is tartanak fent ingyenes helyeket. Sok látványosságnál viszont fizetős a parkolás, ahol ráadásul alkalomra számolnak, 500-1000 között láttam mindenfélét. Szentélyeknek és templomoknak van gyakran ingyenes helye a látogatók számára. Mi egyébként 10 napra 61000 yenért béreltünk egy nem legkisebb hibrid autót. Kobétól délre mozgunk mi, errefelé autópályadíj alig van valahol, most vagyunk Honshu sziget déli részén és összesen 2000 yen pályadíjunk volt. Lehet bérelni ETC kártyát, ilyenkor a végén kell majd kifizetni a díjakat és ha a kölcsönzőben lehet kártyával fizetni (manapság már jellemzően igen), akkor lehet azt kártyával is, ha helyszínen fizetjük, nem mindig lehet hitelkártyával rendezni, szóval praktikus, ennek az ETC kártyának lehet napi díja vagy egy átalánya. Nekünk most napi van, 220 yen.

Szóval elindultunk a tütükével, megnéztünk néhány kis pöttyöt, csatornafedelet és bezsákoltam egy goshuint egy kicsit nehezen megközelíthető helyen.
Elmentünk Kasai városkába, ahol először egy kis katonai repcsis múzeumot néztünk meg.
És itt volt egy cuki kis templom, ahova először goshuinért mentünk, de végül érdemes volt körbefotózni.
Haladtunk tovább, jött a yokai-falu, Fukusaki. Itt a legfőbb látványosság a yokai-padok és néhány apróság még, amiket az igazi megátalkodottak végiglátogathatnak, mi csak egy részüket néztük meg, három van, amik mozognak is, kb. minden negyed órában.
Volt itt egy templom is, elbumliztunk oda. Sajnos a falevelek már lehullottak, pedig van egy üveglapos asztal, amiben nagyon szépen tükröződik. Volt viszont egy kedves idős néni, ő tartott nekünk egy privát vezetést (csak mi voltunk bent) és kaptunk zöld teát és sütikét is.
Itt még lett volna egy templom és később valami régi ház, de megcsúsztunk kicsit és ahhoz, hogy világosban érjünk az utolsó pontunkhoz, a Koiyamagata állomáshoz, indulnunk kellett. A kimaradt pontok úgyis könnyebben elérhetők, mint a továbbiak.
Tottoriban volt az esti szállásunk, egy sima Toyokoban, olyan volt, mint máshol, de legalább a megszokottat kapja az ember.
