Vagy mondjuk inkább uncsinak? Tokyoban? Pedig lehet.

Mivel a ló éve lesz, mindenhol lovas képeslapokat lehet venni, itt szokás Újévkor küldeni minden ismerősnek, akinek azonnal viszonoznia is kell a jókívánságokat.

Délelőtt elbicikliztünk az Ueno parkhoz, de az istennek nem találtuk meg a sushis helyet, amit ajánlottak nekünk, így bolti sushit ettünk a parkban. Legalább olcsó volt 🙂

Délután átmentünk az Ebisu állomásra, ami egy órát tartott, de azért eszméletlen ebben a városban tekerni. El tudjátok képzelni, ahogy a Roppongi meg Ginza negyedeken bicikliztek a forgalomban? Én se tudtam, de annyira mégse ijesztő, visszafelé az Uenonál volt egy kis para, amúgy nem.

Egyébként itt igen liberális a biciklizés: minden kereszteződésnél van biciklisáv az átkeléshez, de ott mész, ahol akarsz, meg elférsz. Ami amúgy máshol is igaz, mehetsz járdán, úton, forgalommal együtt, azzal szemben… Ha tilos helyen parkolsz (tudsz), akkor rátesznek egy cetlit a bicidre, hogy ejnye, többet ne tedd, de ennyi.

Anyagilag megéri a canizás itt, egy használható alap cani 10ezer yen alatt kapható lámpákkal, kosárral, de váltó nélkül, dinamos lámpákkal (tehát megfelelne a magyar KRESZ biciklikre vonatkozó részének is, ahogy az otthoniak nem teszik, mert egyszerre kapcsolható lámpa kellene rájuk és ennek egyik se felel meg, mert a dinamos lenne csak ilyen), de a legdrágább is 50ezer yen környékén volt. 38ért pedig van már Ferrari cani is. Az elektromos canik vannak csak 50ezer körül. Túrázásban viszont hát ööö. Szóval akadnak hegyek.

Marci elment squasholni Keiichivel, én addig a környéken bóklásztam, de nem volt valami izgalmas negyed.

Utána elindultunk visszafelé, amiből egy nagy esti fotózás lett, megálltunk csomószor, Sumida-part, Tokyo Tower (fel akartunk menni, de a legmagasabb emelet liftfelújítás miatt hosszabb időre zárva, így meg nem volt értelme), meg még pár hely, aztán lassan hazacsorogtunk.

Hazafelé még bementünk egy running sushi helyre (alig találni ilyet, jegyzem meg, ritkábban esznek sushit, mint gondolnánk), meg egy állatkereskedésbe, ahol elájultunk ismét a kutyákon meg az áraikon. De meg kellett zabálni őket 🙂 bár ez nem Kína, szóval az errefelé nem módi.

A macskák drágábbak, 700 ezer ft körül mászkál egy maine coon (bár elképzelésem sincs, otthon mennyibe kerül egy), de egy perzsacica is 500ezer környéke.