Egy nappal előtte érkeztünk Budapestre, volt néhány elintéznivalónk. A repülőtérnél szálltunk meg egy nagyszerű hotelben szálltunk meg a reptérnél, az Airport Hotelben. Egyrészt tök jó volt a repcsis témája, másrészt a reptéri téma nekem szokás szerint nagyon bejött.

A reptér semmi érdekes nem volt, elvégre milliószor jártunk erre. Ittunk egy kávét, vettünk túró rudit.

Csak nagy zacsis rudi volt, ami sok volt nekünk meg összenyomódik, ezért a frankfurti leszálláskor odaadtuk a sztyuviknak. Meglepő módon egyébként időben szálltunk le, de az első járaton csak inni kaptunk és egy csokikát.

A második járat is időben szállt fel és korábban értünk Tokyoba a tervezettnél. A kaja rémes volt és ezt nem mondom sűrűn. A prémium economy ülése rendben van, de alig aludtunk. A WC olyannyira japános volt, hogy belépéskor magától felnyílt, ami ilyen kis helyen áldásos. Nem egymás mellé kaptunk helyet, de szerencsére meg tudtam beszélni a mellettem ülő japánnal, hogy cseréljen, Marci egy sorral előtte ugyanúgy folyosói ülésen ült volna. Volt még nálunk néhány zselés szaloncukor is, neki adtunk egyet, a többit itt is megkapták a sztyuvik. Nem, semmi extra ellátást vagy több figyelmet nem kaptunk ezért. Egyébként odaérve előbújt egy időre a Fuji is, majd újra felhők mögé vonult.

Tokyoban tehát túl korán landoltunk, ami kivételesen gondot jelentett, nem tudtak minket csőre tenni, hiába voltunk jó időben, semennyit nem nyertünk vele. A reptéren szokás szerint körbeszaglásztunk internetért és még mindig olcsóbb a fizikai SIM az eSIM-nél, vettünk is. Töltöttünk az Icoca kártyákra (most ezeket hoztuk) és elmentünk a hotelhoz. Kb. egy órával check in előtt értünk oda, de 1500 yen lett volna a korábbi lehetőség elfoglalni a szobánkat, így otthagytuk a csomagokat és elmentünk sétálni egyet Asakusán, ez később egyébként is időszerű lett volna. Ettünk is finom yakinikut egy eddig ismeretlen és megnéztünk sok, eddig még ismeretlen dolgot is.

Kicsit aludtunk a szobánkban, aztán este még beültünk egy helyre rég látott barátokkal enni és iszogatni Shibuyán és lefotóztuk a Skytreet újra, most már teljes sötétségben. Ez még megtörtént néhányszor, mert a szobánkból rálátunk ugye. Ja a szobánk annyira mikró, hogy még minket, tapasztalt japános utazókat is meglepett. Nem az, hogy nem tudunk egy bőröndöt se kinyitni, de legózni kell, hogy egyáltalán közlekedni tudjunk bent, alig van egy embernyi hely az ágy és a TV között.