December 8-án rendben megérkeztünk hajnalban a Haneda reptérre, viszont mivel egyrészt nem volt vonat 4 körül, másrészt nem rohantunk sehova aznap, ezért átmentünk az indulási részre és lefeküdtünk aludni. Itt jegyzem meg, ijesztően kellemesen lehet aludni ezen a reptéren annak ellenére, hogy kifejezetten alvórész nincs. Mondjuk én elalszom bárhol.

Nem volt nagyon fix beírva semmi (ritka az ilyen laza nap nálunk), de mivel hideg volt, körbenéztünk, milyen fedett programok vannak, így találtuk a Nissan Gallery Global Headquarters (sic!) nevű helyet, ami ingyenes és nem túl meglepő módon a Nissan kocsikkal foglalkozik. Volt itt egy speckó designos (Italdesign) GT-R, amit ha meg akart nézni valaki belülről, akkor sorba kellett állni. Marci egyből bepróbálkozott, de azt mondták, már nem engednek több embert sajnos, majd délután 1-kor lehet újra megpróbálni. Csalódottan mentünk megnézni a többi kocsit, amikor egyszercsak odajött hozzánk egy nő, hogy elnézést, hogy zavar, de mi voltunk-e azok, akik szerettek volna még beülni a GT-R-be, mondtuk, hogy igen. Kiderült, hogy kiesett két ember, így adott két nyakbavalót és mehettünk 🙂 Nekem nem volt egy nagy extra, de Marci legalább boldog volt.

Igazából céltalanul sétálgattunk utána délután 3-ig kb, amikor elindultunk kifelé Ofunába, hogy Kunioékkal töltsünk pár napot. Este azért szokás szerint vettünk jó sok sushit meg piát, aztán késő estig azt pusztítva csacsogtunk és játszottunk az új kiskutyájukkal, Hanakoval. Tök menő az új lakásuk, japán viszonylatban nagy is, ráadásul a bejáratból látszik a Fuji és és az Ofuna kannon szobor is.

Másnap reggel beültünk Kunio kiskockájába, amit az itteniek autónak neveznek és elindultunk Észak felé, hogy átmenjünk a Tokyo Bay Aqua-Line hídon. Igazából alagútként kezdődik és ahol ez véget ér, kb. az út közepén, építettek egy pihenőt, ahol mi is megálltunk. Egyrészt van bent pár étterem, mosdó, kilátó, másrészt van masszázsszék, egy forró vizes lábáztató és az egész úgy néz ki, mint egy nagy hajó, igazán menő. Fehér ember rajtunk kívül nem volt, de megkockáztatom, hogy japánokon kívül nagyon más nem is volt. A parkolás ingyenes.

Végre eljutottunk hát Chiba tartományba, ahol az első megálló a Daijo-ji volt, aminél, bevallom őszintén, nem is emlékeztem elsőre, miért volt bebökve, főleg, hogy ahogy odaértünk, láttuk, hogy konkrétan egy temető. A templom rész nem is túl izgi, de aztán megtaláltuk, van itt egy Buddha-gyűjtemény, amit valamiért piramisalakba rendeztek, de ennyi az egész, nem nagy truváj, csak akkor éri meg, ha valaki tényleg a közelben van.

Kimentünk viszont akkor már a közelben levő Futtsu misaki kilátóhoz, mert miért ne. Egész érdekes hely, bár látott már jobb időket is. Kitűnően lehet viszont itt szörfösöket és kiteseket fotózni, úgy látszik, szeretnek itt gyülekezni.

Elmentünk a már innen is szépen látszódó Tokyo Wan Kannonhoz, de nem lehetett most bemenni, pedig a belseje ennek is egy kilátó, de felújítják, így csak kintről néztük meg, egyébként a belépő 200 yen.

Ha valaki el akar vinni titeket a Nokogiriyamára, ne higgyetek neki, nem lesz könnyű. Jó, nekem senki se mondta, hogy az lesz, de mindent felülmúlt, ami van. Háromféle lehetőség van feljutni: az első az, hogy komppal, vonattal bumlizik ide az ember és felmegy felvonóval, ez 930 yen oda-vissza fejenként. Aztán van az, hogy kocsiba pattan és lejön ide, ez főleg akkor jó, ha nem kell kompozni, mert az eléggé drága. Ekkor lehetőség van felmenni egy fizetős úton, ez egész jó helyen tesz ki, de effektíve nem éri meg, 1000 yen oda-vissza egy kocsira (mindegy, hányan ülnek benne), de gyalogolni ugyanannyit kell majd, mint ha az alsó parkolóba menne az ember, ami ingyenes, hiszen ugyanúgy az egész területet be kell járni, ami nem kicsi, mutatom. Az egész területre amúgy 600 yen a belépő és mi a fizetős részen mentünk be, de kifelejtettük a Nihonji templomot lent, megkérdeztük és ott is bemehettünk ugyanazzal a jeggyel. Más kérdés, hogy leesett volna a gyűrű a kezükről, ha a kérdésünkre, miszerint bemehetünk-e ott is a jeggyel, azt mondják, hogy “be, de baromira nem éri meg megint lépcsőzni meg kínlódni vele, mert felújítás miatt zárva az egész”. Megint túl sokat vártam 😀

Elindultunk lefelé és még tipródtunk, hogy legyen, mert nem sokkal később indult egy komp visszafelé és gondoltuk, azt is kipróbáljuk (nem tudtuk még, mennyibe fog fájni, akkor nem erőltettük volna), de volt egy kinézett sushis pont a komp indulási helyéhez közel, hát beugrottunk pár darabra. Isteni finom volt és végre először kipróbáltuk a bálnahúst is, egynek jó, nem lesz a kedvencek listáján.

Szóval a komp. Pár perccel indulás előtt értünk oda, futottunk jegyet venni. Konkrétan 3 főre és egy kis dobozos keicarra több, mint 4000 yent fizettünk. Lehet, hogy nem kell körbemenni, meg a híd is fizetős, de nem ennyire és ha nem pontosan kapja el az ember, nem is feltétlen gyorsabb (ha ezt lekéssük, két óra múlva ment volna a következő).

Bár szürkült már, kikötés után még meg akartunk nézni egy dolgot, van itt egy Godzillás csúszda. S bár a parkba (ami tavasszal és nyáron csodaszép lehet, hatalmas virágmezőkkel) ingyenes a belépő, a környékbeli parkolók nem azok, 620 yen egy parkolás, akármennyi időt töltünk is ott. Mindegy, akkor már bementünk, nem nagyon járunk erre.

Kifelé még nagyszerű kivilágítást láthattunk a park bejáratánál, erről is itt azért a biztonság kedvéért egy kép, majd utána mentünk sushizni a “már megszokott” ofunai helyünkre, de a bálnás hely után nem volt az igazi, az emlékeinkben sokkal jobb volt.