Még volt pár kirándulásunk hátra az úton, az egyik egy kétnapos volt a Fuji környékére. Isteni volt a csapat, megint sikerült tökéletesen elkapni a vonatot. A vonatozás alatt (egyébként nagyon menő volt az utolsó vonatunk) többször kivillant a Fuji is teljes szépségében, kivirágos napsütésünk volt. Itt 3 napra egyébként egy Tokyo Wide Area bérletet vettünk, ami nagyszerű volt, hiszen egyrészt használhattuk vele Nikko felé előző nap a shinkansent is, valamint itt a privát vonatot is, ezzel pedig spóroltunk pénzt és időt is.

Amikor odaértünk Kawaguchikoba, még mindig szép volt az idő, betettük a napközben felesleges poggyászunkat egy szekrénybe (itt kézipoggyásszal utazgattunk csak 4 napon át, a nagy bőröndöket feladtuk még Hiroshimából Tokyoba, hogy könnyebben haladjunk, így tudtuk megnézni Okayamát, Kurashikit, Nikkot és a Fujit könnyedén), Milos selfiezett még a Fujival, de sietni akartam, hogy hamar feljussunk a kilátóba. Nem volt szerencsénk. A felvonónál sokan úgy döntöttek, hogy inkább felsétálnak, csak Gergő, Rita és én mentünk a kényelmesebb úton. Akkora sor volt, hogy kb. egyidőben értünk fel a csúcsra 😀 Csak sajnos sok köszönet nem volt benne, ekkorra már teljesen felhők mögé bújt a nyűgös hegy.

Délutánra se akart sehogyse kitisztulni körülötte az ég, így feldobtam, hogy elmehetnénk most a múzeumba, ami másnap délelőttre volt betervezve. Felültünk az egyik helyi buszra, vettünk Fujis kólát, jeeee és Ivett és Robi vettek tök menő beszélő Fujit, ami nekem is van. A buszozás után belefutottunk egy kis kajás matsuriba (elvégre hétvége volt), ott rágcsáltunk dolgokat. Érdekes, hogy ez a nap nekem teljesen az édes burgonya jegyében telt: reggel ittam édes burgonyás tejitalt, majd a hegyi kilátóban sült édes burit, itt pedig lefojtottam az egészet egy jó kis édes burgonyás fagyival 🙂

A Music Forestbe végül senki sem akart bemenni, hát sétáltunk tovább, megnéztük a fák őszbe borulását a közeli patakparton, majd elértünk a Kubota Művészeti Múzeumhoz, ahova Gergővel és Kristóffal mi hárman bementünk, a többiek csak a bejárat előtti kertet nézték meg, de az is nagyon szép volt. Véletlenek márpedig nincsenek ugye, de azért mégis vicces, hogy találkoztunk még két nappal ezelőtt Okayamában a kastélyban egy izraeli csoporttal. Most ugyanebbe a csoportba futottunk bele a múzeumban 🙂 Egyébként sok szép kimono van az épület belsejében, csak ott tilos a fotózás.

Este szétváltunk ketté megint, Milossal és Kristóffal leraboltuk a közeli sushist, míg a többiek megint leveseztek egyet (még ezeken kívül egy pizzázó volt a környéken, azt valahogy kihagytuk). Hazafelé vettünk innivalót, chipset, ilyesmit, mert a szállás környékén nem volt bolt, majd az estét közösen kártyázással és beszélgetéssel zártuk.

Másnap reggel az időjárás még mindig nem volt túl szép, teljesen felhős volt az ég, minden hegy elbújt a környéken a paplanfelhők mögé, így a Fuji-Q Highland vidámpark felé indultunk, ahol kinéztem egy szuper kis fürdőt, ahol volt esély a Fuji megpillantására és a csapat egyik része ide ment ejtőzni, kikapcsolódni, míg mi Gergővel és Kristóffal vettünk 1-1 napijegyet és tomboltunk egyet a Fuji-Q-ban. Nem mondom, hogy olcsó, de ha valaki egy egész napra be tud ide térni, nagyon megéri, bár kellhet néhány gyorsjegyet vennie (5700 yen a napijegy és 1500 minden gyorsító egyenként).

Egyébként úgy működik az egész, hogy az ember kétféle jegyet “vehet”, idézőjelben, mert az egyik jegy ingyenes, csak ki kell kérni, ezzel lehet belépni a park területére, viszont ezzel minden egyes kinézett dologra külön jegyet kell venni (és van pár attrakció, amire nem lehet így bejutni, csak a napijeggyel), vagy van az 5700 yenes napijegy. Mindkét esetben ahogy megyünk befelé, fényképet készítenek rólunk egy kis fülkében úgy, hogy bescannelik mellé a jegyet. Innentől bármire felülhetünk, a jegyet akár el is dobhatjuk, mert arcfelismerővel megy minden játék, nagyon menő. A park másik, déli felén ki lehet menni, van olyan kapu, amin áthaladva megint bejöhetünk majd a parkba később, ez azért nagyon praktikus, mert kint van a fürdő és egy kis francia jellegű falucska, viszont ezzel teljesen meg lehet tölteni egy teljes napot (ha a 120-140 perces sorokat kivárni nem lenne elég időrabló).

Mikor kimentünk az állomásra, hirtelen észrevettük, hogy a Fuji előbújt. Ahogy előző nap is pont az állomásról látszott, most még azért megmutatta magát a csapatnak, hogy ne teljen azért el úgy az itt töltött idő, hogy egyáltalán nem is látták 🙂