Végre eljutottunk erre a részre is, nagyon régóta csípte már a szemem, alatta és felette jártunk már több helyen. Csak ajánlani tudom bárkinek.
Több dologról is híres ez a régió. Egyrészt a dínók, azok a legfontosabbak. A környéken nagyon sok dínómaradványt találtak, így mi is beléjük szaladhatunk gyakorlatilag bárhol, ahogy a korábbi képeken is már előfordultak Obamában és Tsurugában. Híres még a szemüvegipar, bár ezzel sokat nem találkoztunk, illetve konkrétan Komatsu városából származik a Komatsu cég, ami ilyen óriási építőipari csótányokat gyárt, nagyon kemények, de erről majd később. Ja és fontos a környéken a washi papír, ami rizsből készül.
Először Echizenbe mentünk, a Gotanjojiba. Itt egy nagy ülő Buddha van, de azért furi, mert macskák mászkálnak rajta. A helyen egyébként macskamenhely is működik és irtó menő macskás goshuinjaik vannak.
Innen az Otaki szentélybe mentünk, ahol összesen még két emberrel találkoztunk, utánunk érkeztek valamivel. Totál kihalt hely, amit a papír istenének szenteltek.
Bementünk Sabae városába is, hogy megnézzük a Kyoyo pihenőházat. Hát mire ezt megtaláltuk… Hőség, domboldal, fantasztikus volt, a hely kevésbé. Nem rossz, de csak a kertbe kellene.

Nem hangzik soknak, de ezután már robogtunk tovább, messze volt a következő pont, de ez jött logikusan, az Eiheiji templom. Ilyen szép templomkomplexumot keveset láttam, még a dohányzó része is szép volt. Ha valaki a környéken jár, ez kihagyhatatlan, sőt, talán megér egy külön kirándulást is valami nagyvárosból.
Elmentünk ugyan a Maruoka-kastélyhoz, de annyi időt töltöttünk az előző helyen, hogy már zárva volt és csak kívülről láttuk. Találkoztunk viszont egy élő, porcogó kabócával, szétfotóztam.
A szállásunkhoz menet még megnéztünk egy vízimalmot.

A szállásunk egy vidéki ryokanban volt, amivel több gond is volt, így nem reklámozom, csak itt egy album róla. Nem küldenék ide senkit jó szívvel, vannak ennél jobbak.
Reggel olyan rémséges eső lett, amilyet ritkán látunk, így a tervet, hogy sétálunk a közeli kisvárosban, abszolút elmosta. Helyette egy konbiniben vettünk kávét és reggelit és egy közösségi szobában elfogyasztottuk azokat. Volt itt egy cuki pad, azért azt megmutatom.

Indultunk Komatsuba, ami nagyon változatos város amúgy. A rossz időre való tekintettel először a repülős helyemre mentünk, az Ishikawa Aviation Plazába, ami nagyszerű volt. Már a bejárat előtt be lehet menni két gépbe, az egyikben beülni a pilótafülkébe is. A belső részen több szimulátor van, van érmés, ott az A380assal felszállni még csak tudtam, de örökre a levegőben maradunk, ha rajtam múlik. Viszont van bent egy olyan szimulátor is, ami korábban valódi pilótaképzés része volt, ebbe 500 yenért lehet beülni 1-2 embernek. Itt irányítással, de sikerült minden. A boltja sajnos nem volt annyira jó, mint reméltem, mert főleg vadászrepüléssel foglalkozó dolgok voltak, ez a reptér, ami mellette van, arra való. Volt légiirányítós játék is, simán lenyomtam, de kell hozzá közepes japántudás. Nagyon sok modell repcsi is volt kint, több helyen találtunk Malév-gépet, illetve a játszótér is repcsis, nagyon menő. Ja és ennyire közel vadászgépekhez általában nem kerül az ember, csak néhány rendezvényen. Beleülni nem lehetett, de ez se volt rossz.
Még csepegett, de beugrottunk az Uhashi szentélybe, ami nagyon nyuszis és rengeteg sok goshuinjuk van, nehéz volt választani.
Elállt végre az eső, nagyjából legalábbis. Eső után mindig szebbek a színek, így rögtön mentünk a Natadera templomba és csak ajánlani tudom. Úgy látszik, ez az út valahogy ilyen mohás volt és nagyon bejött nekünk.
Itt már egészen jó idő volt, így következett a kihagyhatatlan, a Yunokuni tradicionális kézműves falu. Itt nagyon sok dolgot lehet kipróbálni workshopon, de nekünk csak egyre volt időnk, mindenképpen ki akartam próbálni a washi papír készítést és akkor már legyen funkcionális, egy japán legyezőt csináltam, uchiwát.
Még elmentünk a Hanibe-barlanghoz, amiről én őszintén szólva annyit tudtam csak, hogy egy nagy Buddha-fej van a bejáratnál. Hát ez egy nagyon fura hely volt. Tényleg. Gondolom, a poklot akarta megmutatni.
Estére sok nem maradt már hátre, mehettünk átvenni a speckó szobánkat. Ugye most már itt is jár a shinkansen, ráadásul Marci kedvence, így megleptem egy olyan foglalással, ami csak erről szólt.
Leugrottunk még vacsizni egy közeli helyre, nagyon jó volt, aztán egész este már csak játék volt, illetve kapott még egy ajándékot a portán a szobához, ez egy fürdőgolyó volt, azt én einstandoltam, ráadásul abban meg az én kedvenc shinkansenem volt kis műanyag figuraként.
Reggeli séta gyanánt megnéztük a helyi Komatsu parkot. Sajnos a járgányokkal eg órával később lehetett volna bemenni, így az kimaradt. Elképesztő óriások voltak.
Muszáj volt elmenni még néhány helyre délelőtt, ilyen volt a Junigataki vízesés, egynek jó, de csak ha van autója az embernek.

A közelében van a Hiyo mohakert, na ez a két jó mohás templomunk után már nem volt nagy szám, ha azokba nem mentünk volna, jobbnak találtuk volna. Érdekes, hogy amúgy az út során több helyen láttunk már őszülő fákat, pedig csak augusztus vége, szeptember eleje volt.
Illetve találtam itt egy autómúzeumot, valami jelentősebb lehet Japánban, ha nem a legnagyobb. Nagyon sok érdekes autó volt itt, még Trabant és Moszkvics is. Ahol látszik a rendszám, azon mind a gyártási év száma van. Volt a bejáratnál egy régi Coca-Cola automata is, ami még üvegben adta ki az innivalót és rögtön ott vissza kellett tenni azt egy tartóba, ha megitta az ember.
Ami cuki volt még, hogy az összes emelet szinte összes WC-je valami speckó volt, különböző országokból. Mondjuk egy helyen Ausztria helyett Ausztrália volt, valamint a Villeroy & Boch-ot nem sikerült helyesen leírni, de tényleg érdekes volt, csak nem tudom, mi köze az autókhoz és lehetne kicsit jobban promózva, csak egy posztert láttam róla az 5 szintes épületben és mehettem vissza minden emeletre, mert csak indulás előtt akartam egyébként beugrani a földszinten. Szerintem ez az első WC-fotóalbum az oldalamon.
Útközben elmentünk egy Kannon-szobor mellett, de ez sajnos belül megsérült a legutóbbi földrengésben (egyébként kilátó volt), így csak kívülről lehet megnézni, relatív messziről ráadásul.

Beugrottunk a nyuszifaluba, Tsukiusagi no Satoba, de nem jó hely. A bolt jobb, mint az egész hely.
Még lementünk a tengerhez, először megálltunk Matsushimánál, jó kis kilátó volt és ember sehol. Utána megálltunk egy szép épületnél és kiderült, hogy teázó, így maradtunk kicsit.
Tojinbo volt még betervezve, na itt iszonyat sok ember volt, pedig már erősen zárt minden. Ide jobb lett volna több idő.
Ezután visszatértünk Echizenbe aludni, de a dínókat majd a következő posztban kezdem.