Mivel ilyen jól végeztünk ezen a napon, ezért még beugrottunk egy másnap reggelre tervezett látványossághoz, az Ukimidohoz és nagyon jól tettük.
Egyrészt délután szebbek a fények, mert reggel szembenap lenne. Másrészt viszont ez nem csak egy cölöpökön, víz felett álló templomterem, hanem be is van zárva, épphogy záróra előtt értünk oda. Utánunk még két csapatka ment arrafelé, szerintem ők se tudták.
Este egy kivilágításra volt még jegyünk, vagy hát az nem, mert ott vettük csak meg, de el akartunk menni és ez is jó ötletnek bizonyult. Rajtunk kívül külföldit nem láttunk, max kínaiak bújhattak meg, de a többség helyi volt. A végén mütyürgettem egy bichon frisé kutyát és egyből a kezembe is nyomták.
Kicsit messze volt a szállásunk, de legalább autókáztunk még egy órát, Moriyamában találtunk normális, nem love hotel szobát, most azt nem akartuk, előtte sokat voltunk. Jó, főleg én nem akartam.

Reggel megnéztük a helyi BIWAKO feliratot. A tó nem túl látványos mögötte, de legalább megtudtuk, hogy körbe lehet biciklizni.

Megálltunk még a Shirahige szentély tóban álló toriijánál és itt máris kiderült, hogy valóban nem jó délelőtt, szembefényben, pedig még a nap sem sütött. Elvileg nem lehet átmenni a forgalmas úton, csak egy kilátó van a kapuhoz, de azért persze láttunk olyat, aki átkommandózott a millió tiltó tábla ellenére is.
Következő komolyabb megállónk a Kumagawa falu volt, amely korábban egy kereskedelmi útvonal megállója volt. A melegen kívül a turisták tömegének hömpölygése csapott arcon minket. Ide szerintem fehér ember alig jön, nem is volt semmi nyitva hétköznap.
Bevallom, csak a neve miatt szúrtam ki Obamát a térképen még évekkel ezelőtt, de nagyon finomat ettünk itt és sétáltunk egy órát az augusztusi déli hőgutában. Lefotóztam a vonatmenetrendet, ha valaki nem autóval érkezne. Valamint láthattok képet az Obama-szoborról és egy dínóról is, de előbbi annyira hasonlít az igazira, hogy nehéz nem összekeverni a dínóval.
Felmentünk a Mitakagoto kilátóba, nagyon bátran ilyen beülős székekben. Innen 5 tó és a tenger is látszik, tényleg impozáns. Fent lehet szerezni szivárványos esernyőt is a nap ellen, én is használtam egyet, mert nagyobb volt, mint a sajátom. Van lábfürdő, zöld teás édességes, jó kis hely.
Útba esett a Diamond beach, így megálltunk strandolni, de legnagyobb meglepetésünkre egészen sokan voltak. A bolt éppen akkor zárt, amikor megérkeztünk. A mosdó az egyik legrosszabb volt, amit Japánban láttam (és még kettő rosszra emlékszem ezen kívül összesen), állt a víz az öltöző padlóján is. Egyáltalán nem volt japános az egész hely. Szemét volt a homokban és szemtelen sirályok mászkáltak körbe lopkodni dolgokat. Megvártuk a naplementét fürdés után.
Tsurugában aludtunk, praktikus köztes állomás volt, a szobánk egy egyszerű Toyoko volt.

Irgalmatlan sok animés szobor van a környéken, de az egész egy maximum fél órás séta keretein belül bejárható, ráadásul van útközben más is.
Poén volt, láttunk egy épületbontást és egy dolog a zaj, de egy mukinak csak az volt a dolga, hogy egy slaggal a por mennyiségét csökkentette, ilyet még nem láttunk.

Eljutottunk a Kehi szentélyig, de itt nem szedtem be goshuint, mert már korábban a turistainfoban vettem egyet, a már nem létező tsurugai kastélyhoz kapcsolódót.
Még kimentünk a vörös raktárépületekhez, itt volt egy cuki terepasztalos vonatmúzeum, bementünk, ha már úgyis itt voltunk, időbe belefért.