Kora reggel indultunk, mert a szobaárak miatt úgy alakult, hogy amikor a KIX reptérről szálltunk fel, akkor az UKB reptér közelében aludtunk, most pedig fordítva, így kompra kellett szállnunk.

A reptérre a hotel transzferjével mentünk ki, ezen ülve jutott eszünkbe, hogy nem néztük meg, jár-e a komp, mert nagyon rossz idő volt. Szerencsénk volt, csak késő délutántól törölték a várható még rosszabb idő miatt a hajókat, ezért mi még át tudtunk kelni. Ez egyébként sok éve nem változott és 500 yen csak fejenként és irányonként. Itt a reptéren belül tilos sétálni, ezért a transzferbusz után megvártuk a komp buszát is, hogy odavigyen a kikötőbe.

A kobei reptéren az eső miatt megint buszra szálltunk a terminálig (itt lehetne sétálni), de az nem a miénkhez hozott, így mégis sétálnunk kellett tovább. Ez vadiúj része a reptérnek, így csináltam néhány képet. Itt kaptuk az eddigi összes repülés közül a legszebb beszállókártyát, de sajnos csak ennyi a coop a Peanuts dolgokkal, a repcsi maga tök normális volt, de új légitársaság, a taiwani Starlux. Itt még volt szíve a beszállításnál a nőnek, nem tépett le semmit a jegyről, az egészet megkaptuk.

Időben értünk Taipeibe, bár sok időnk nem volt bóklászni, egész hamar kezdték a beszállítást a következő géphez. Itt csak a kicsi részét kaptuk vissza a jegyünknek. A kaja egyébként okés volt mindkét járaton, simán repülnénk megint velük, ha úgy adódik. Amúgy eddig nem is figyeltem, de a TPE reptéren nem csak a beszállókapuk rendelkeznek témával, de a WC-k is különböznek mindenhol.

Da Nangba érkezve jött a szokásos kultúrsokk, már fel se kapjuk a fejünket rá. Nekem kell néhány nap, Maci hamarabb átáll. Vettünk internetet, átküzdöttük magunkat a hiénákon és mentünk a gagyi nevű Grand Gold Hotelbe. Amúgy első látásra a szobával magával nagy baj nem volt. Később lett.

Elég késő volt már este, nem tudtunk értelmeset semmit csinálni, így csak elautóztunk egy boltba, vettünk inni és kész voltunk.

Másnap reggel esett, de aztán felkerekedtünk és elmentünk a Quan The Am pagodához. Egész klassz hely volt.

Néhány lépésre innen volt a Thai Som templom, ide még beugrottunk, mielőtt autót rendeltünk.

Az időjárás nem volt épp a legszebb, elindultunk enni. Először egy flancibb éttermet néztünk ki, de neten nem sok infó volt róla, aztán itt derült ki, hogy az eredetileg 7 fogás helyett 5-öt tudnak prezentálni és azt is fejenként 160 euroért, így megköszöntük. Helyette egy olyan pho levest ettünk, ahol mi főztük bele a husikát (bárányt) és nagyon jó volt. Közben leült mellénk egy kanadai pár, velük csacsogtunk, ők 6 hónapot utaznak, 6 hónapot otthon vannak. Később így négyen átmentünk egy közeli kávézóba tojásos kávéért, ott szintén hosszan utazó ír párba botlottunk, ők jól megvoltak egymás között négyen, így mi inkább mentünk tovább. Gondoltuk, hogy majd elsétálunk a hotelig, de nem bírtuk végül. Egyrészt beültünk egy helyre inni és még rágcsálni nagyon finomat, másrészt inkább fogtunk egy autót.

Reggel pancsiztam egyet napfelelkeltés kilátásos fürdőben, azért az nagyon menő volt. Itt egy kép a WC-ből, ha az ember nem csukta be az ajtót.

Előző nap a sok csacsogás miatt nem jutottunk el a Long Hua templomba (ilyen névvel több van, ez a Marble Mountaintől nyugatra van közvetlenül), így ezt bepótoltuk. Ez tök klassz hely lenne, ha nem lenne ennyire elhanyagolva és ha kapna egy kis reklámot. Egyszer leléptem egy kőről és majdnem térdig sülyedtem a kavicsos mocsárba. A piros toriit mondjuk nem értem itt Vietnámban, mert annak nulla köze van a buddhizmushoz akárhogy is.

Visszamentünk a városba, mert találtam egy falfestéses helyet. Itt volt két 8 éves kislány, eskü jobban beszéltek angolul, mint sok felnőtt.

Ettünk finomat egy Michelin-javaslat helyen, főleg a tekercsválogatás volt fini.

Korábban kimaradt a Nam Son templom, pedig fú, nagyon jó volt. Sokan jöttek ide fotózkodni is, lehet ruhát is bérelni. Nem mindenhol lehet fotózni, de kaptunk két mangót ajándékba és füstölőt áldozni.

Visszamentünk a hotelbe a cuccainkért, majd kocsit szereztünk Hoi Anba. Itt már egy flancibb helyet választottunk, hogy majd jól fürcsizünk, de az időjárásra nem adtunk le rendelést, így ez alapvetően kimaradt. Itt kezdtünk el viszont edzőterembe járni, ez a The Pearl Hoi An hotel. Esténként ping-pongoztunk is, azt hiszem, érik otthonra egy asztal.

Reggel lassan elkészültünk és bementünk a városba (a hotel a tengerparton van), most így az ország végeztével kimondhatom, itt ittam a legfinomabb tojásos kávét. Bementünk a Chua Pap Bao templomba kicsit.

Ezután jött a Ba Mu templom és sétálgattunk, majd ettünk a Citronella étteremben. Tök rendben volt a táp, előre szóltak, hogy várni kell, de hidegen került az asztalra és rossz italt hoztak ki, nem azt, amit kértünk. Ezeket elmondtuk a végén és nagyon korrekten adtak engedményt a végösszegből, szóval pozitív volt a vége. Néhány kislány próbált volna interjút kérni angolul, ilyet sokat csináltunk már Japánban. Mondták, hogy van néhány kérdésük, meg válaszaik is voltak hozzá és hogy nagyjából azt kellene mondanom, de még ezt is alig értettük meg a beszédükből. Aztán elolvastam a kérdéseket és a válaszokat, full propaganda állami szöveg volt, úgyhogy kihagytuk.

Meglátogattuk a Phuc Kien templomot, de aztán kiderült, hogy már voltunk itt (megint ilyen városi bérletet vettünk, amivel be lehetett menni néhány helyre).

Benéztünk egy fotós kiállítótermébe, aki körbejárja a vietnámi földeket és népviseleteket fotóz. Jó dolog és szépek a képei, igényes és informatív a terem (ingyenes), de a termékei drágák voltak.

Utána átmentünk a folyó túloldalára, mert japán napok voltak és ezen az utolsó délutánon cosplay verseny volt. Aranyosak voltak, de kevés igazán jó, őket lefotóztuk. Viszont komplett stúdiókkal költöztek ki az emberek, nagyon kemény fotózásokat toltak, kellett is a bevillantás, mert mögöttük végig mászkáltak a turisták.

Megvártuk a sötétedést, volt egy ingyenes szövegíró, aki tekercsre írt, ilyen VISA által szponzorált dolog, ott még kértük a nevünket és utána mentünk vissza aludni. Sajnálatos, hogy ennyire túlterhelt már ez a város is, látszik a képeken, mennyire sok hajó megy, de legalább nem motorral működnek.

Még a városban megbeszéltük egy emberszállító kisiparossal, hogy vállalható áron átvisz minket a sofőrje Huéba, de azon az útvonalon, amit mi kértünk. Hoi Anból áthaladtunk Da Nangon, majd megálltunk a Mikazuki hotel és aquaparknál, hogy lássunk egy drága és bolond helyet. Ittunk itt egy kávét is, ez hiba volt, legalábbis az én tojásosom a legrosszabb volt az egész út során.

Megálltunk egy hegyi átkelő kilátójánál, nem volt annyira jó, de az időjárás sem volt tökéletes hozzá.

Illetve megálltunk egy strandnál, de csak a látképért, nem fürdeni.

Piszok rossz volt a sofőrünk. Amikor odaértünk a szállásra, Marci nagyobb pénzt tudott csak adni, mint amennyit kellett volna és a tag kerek perec rákérdezett, hogy akkor a többi borravaló-e 😀 Nem. Ledobtuk a csomagokat és egyből mentünk megnézni az óvárost. Teljesen elkavarodtunk, mert nem tudtuk, hogy hol milyen egyirányúsítás van, aztán rossz helyen kértük, hogy tegyen ki, így a hőgutában még gyakorlatilag meg kellett kerülni az egészet, de nagyon szép volt, megérte bemenni. Kombinált jegyet vettünk még 2 hellyel.

Este elfoglaltuk a szállást (Senna Hue Hotel) és sétáltunk egy kicsit a környéken.

Másnap reggel robogót béreltünk (nem volt egyszerű, szerintem ennyire dolgozni nem akaró irodistát nem láttam még) és elindultunk egy helyre, de mint kiderült, full rossz helyre voltak belőve képek, egyáltalán nem az várt minket ott, de szerencsére úgyis a környékre mentünk, így csak 5 percet buktunk, mehettünk a Quan Am Phat Dahoz, ami egy nagy álló Kannon szobor. Már sok támogatói padot láttunk, de itt meglepett minket az egyik, mert szlovákiai vietnámi ember fizette.

Ismét a közelben van a Khai Dinh mauzóleum, ez benne volt a kombinált jegyünkben, egész klassz hely volt.

Elgurultunk a Huyen Tran Cultural Centerbe, ahol szinte egyedül barangoltunk, egy lány volt még előttünk és utánunk jött egy pár. Van valami nominális belépődíj, hogy mennyire éri meg, az szubjektív, szerintem nem volt rossz. Ha rendesen le lenne tisztítva az egész és kapna egy kis reklámot, jönnének az emberek, mert azért Hue városában nem kevés turista volt (és meglepően sok olasz).

Elmentünk egy elhagyott csúszdaparkba, azt hittük, hogy csak sétálunk egyet, van ott valami sárkányos szobor. Na a park maga elhagyott ugyan, de emberek tisztán tartják a környéket, ezért némi “önkéntes” adományt kérnek a parkolásért (50k), de legalább kap az ember fejenként 1 flaska vizet és ingyen biciklit, amire szükség is van, hogy körbejárja az ember a helyet. A sárkányos szobor pedig egy épület (a többi említésre se méltó).

Volt még egy hely, ami nem volt benne a tervünkben, de mivel spontán vettük azt a kombinált jegyet, ezért útbaejtettük, ez a Tu Duc mauzóleum. Kicsit mázli amúgy, hogy nem külön erre vettünk jegyet, mert nagy része le volt zárva felújítás miatt és kissé dühösek lettünk volna.

Meglepően jól álltunk idővel, bár kihagytuk a füstölős boltokat, mert tourist trapnek tűnt a leírások alapján és ezért megnéztük a Thien Mu pagodát.

Kulturálisan kiégtünk ennyi hely és robogózás után, így csak a belvárosba mentünk sétálni és enni fincsit a kicsit flanci Le Cercle étteremben, majd a folyóparton vártuk meg a naplementét.

Mivel a szilveszter estét Da Nangban akartuk tölteni, előző nap megint intéztünk egy sofőrt a laza 2,5 órás útra. Időben ott is volt a bejáratnál, amíg őt vártuk, addig pedig lejött hozzánk a szálloda igazgatója külön bocsánatot kérni néhány dologért, amik történtek, megbeszéltünk néhány dolgot, elmondtuk a véleményünket, mint vendégek és kaptunk egy táskát is, amire nem volt szükségünk. Lecsaptuk a hotel portáján a csomagunkat és indultunk egyből a Ba Na Hills komplexumba. Tudtuk, hogy nagy hely és időigényes, de nem készültünk fel arra, amit láttunk, kezdve a bejáratnál bajor népviseletben álló vietnámi pasival, aki sör kuponokat osztogatott (ingyen piához). Nem volt túl szép időnk fent, de ez van. Ettünk egy jó kis banh mi szenyát, nagyon jó volt. Boboztunk egyet, az is klassz volt. Késő délután mentünk lefelé a tömeggel. El tudom képzelni, hogy ez a hely vietnámiaknak klassz, mert ennél közelebb sokan nem jutnak európai stílusú helyekhez, de nekünk inkább meghökkentő volt az egész.

Azt hittük, sokkal mozgalmasabb lesz az itteni szilveszter, megmondom őszintén. Miután megkaptuk a szobát, láttuk, hogy nagyon klassz kilátás van a folyóra, gondoltuk, majd onnan nézzük a tüzijátékot, de előtte pihenünk és lemegyünk kicsit. Nagyrészt ez is történt egyébként, néhány óra pihi, aztán lementünk a sárkányhoz, mert a neten az volt, hogy ezen a héten minden nap van a tüzes-vizes show. Na lyukra futottunk (szinte szó szerint, hogy időben odaérjünk), mert ezen az estén nem volt, de nem csak mi, hanem a sok várakozó között az első magyar család is, akivel az út során (egy hónap alatt) véletlenül találkoztunk. Érdekes, hogy máskor is volt már olyan, hogy Vietnámban volt az első magyar találkozás, csak nem itt. Egy japán étteremben kötöttünk ki végül, ettünk egy kis biztonságit, beszélgettem a tulaj bácsival és felmentünk a szobába. Na a tüzijáték kb. annyi volt, mint amennyit az amatőrök vesznek falun Magyarországon, tényleg semmi.

Reggel edzőterem (ami néhány napja szokássá vált), reggeli a hotelban, majd egy kávé fért bele, mielőtt mentünk a reptérre. Ki akartuk próbálni a Vietnam Airlines business szolgáltatását, így a legolcsóbb verziót tettük a tervbe: a DAD-SGN és SGN-PQC repülésekhez. A lounge nem volt se rossz, se extra.

Ami utána jött, az siralmas volt. Beszálláskor ugye előbb a gyerekek, extra segítséget igénylők jutnak a gépre, majd jön a business és utána a turista osztály. Ehhez képest most az volt, hogy eleve busszal indultunk egy 350-es géphez. Nem azért, de az picit nagy gép ahhoz, hogy buszoztassanak. Utána kiderült, hogy a businessnek külön busza van, ezért nem mehetünk a turistákkal, viszont a busi busz sokkal kisebb, az első forduló elment és míg mi várakoztunk a miénkre, a turistaosztály szépen ment a sajátjával. Egyébként a gép rendben volt, bár meglepett, hogy véletlen lekaptam a karfát. Kaját kettőből lehetett választani, én nyári tekercset kértem és jó döntés volt.

Ho Chi Minhbe érve a változatosság kedvéért buszoztunk. Itt csak egy hosszú átszállásunk volt, de nem akartuk tétlenül tölteni az időt a reptéren, ezért kimentünk egy közeli templomba, amit a repcsin találtam, ahogy nyomkodtam a térképet a reptér környékén. Elég szürreális hely volt, de teljesen megérte, ez a Ky Quang 2 temploma.

Még sétáltunk egy kicsit a környéken (mert esély nem lett volna hívni a kis utcákba Grabet) és utána kimentünk a reptérre. Nagyon meglepődtünk, hogy van itt egy külső része a Vietnam Airlinesnak a belföldi terminálon, benne egy check in részleggel, kicsi sütikével és ülőhelyekkel. Mi már becsekkoltunk ugye Da Nangban, a csomagunk is bent volt, de érdekes volt. A gép nem volt extra, de nem is európai stílusú bizi, hogy kihagynak csak egy ülést a háromból. TV csak fent középen volt, a központi reklámfilmben pedig felfedeztem a budapesti parlament épületét is, ami vicces, mert a Vietnam Airlines nem repül közvetlenül Budapestre, csak Air France vagy Lufthansa járatok beiktatásával.