A reptérről kilépve rögtön fogtunk egy autót (tehát vártunk rá negyed órát) és mentünk a szállásra. Két helyre osztottuk szét az 5 éjszakát. Megérkeztünk, senki a recin. Volt ott egy telószám, felhívtam WhatsAppon, egy nő vette fel. Mondtam, hogy itt vagyunk ebben a hotelben. Kérdi, hogy szeretnénk bejelentkezni? Hát így este 11-kor igen, eszünkbe jutott.
Mondta, hogy 5 perc és jön. 15 perccel később megjelent egy random férfi. Kérdezte, hogy becsekkolni szeretnénk-e. Nem, csak álldogálunk ott két nagy bőrönddel este 11-kor, mert az poén. Felhívott valakit ő is, aztán nem sokkal később megjelent egy srác. Mondta, hogy 5 helyet felügyel, azért nem itt volt. Kivételesen kértem, hogy mutassa meg fizetés előtt a szobát, meg is történt (volt néhány rossz vélemény a helyről), de minden rendben volt.

Másnap lementünk sétálni, el akartuk vinni a szennyest mosatni, de lyukra futottunk meg drága is volt, szóval visszavittük. Ittunk egy kávét és lecsaptuk magunkat a hotelhez tartozó medencéhez. Úgy van itt, hogy körbe több hely van és van 3 központi medi, a szoba kártyáját felmutatva lehet őket használni. Nem rossz rendszer, csak kevés a kifekvős ágy.

Dél környékén elmentünk ebédelni egy közeli helyre. Nem volt igazán olcsó (helyi tekintetben), de drága se és egész jó volt. Elég lett volna kettőnknek a satay.
Nem voltunk túl aktívak, de ez így volt tervezve, kicsaptuk magunkat a strandra is, majd este naplementét néztünk és piacon ettünk dolgokat.
Következő reggel már elhagytuk ezt a szállást (igazából ez olcsóbb volt, nagyon drága volt az év első néhány helye mindenhol, ahhoz képest teljesen jó volt) és átvittük a dolgainkat a luxi szállásunkra, ahol már voltunk egyszer. Megbeszélte Marci egy robogóssal, hogy odahoz nekünk egy robit és akkor béreljük azt 3 napra és mehetünk kirándulgatni.
Egyből indultunk vele dél irányába, először a Ho Quoc templomhoz mentünk. Ez valami új dolog lehet, tutira nem volt itt legutóbb, még meg se száradt rajta a festék. Szerencsére a boltban a drága dolgok mellett voltak apróbbak is, így vettem pár apróságot, plusz láttunk phu quoc-i ridgeback kutyát is. Piszok meleg volt.
Innen a cél a Sunset World és az Aquatopia park volt az óriási átvezető felvonóval. Na ha tudtuk volna, hogy délben van egy két órás leállásuk, akkor máshogy időzítünk. Mindegy, így sétáltunk egyet a pszeudoeurópai városkában és beültünk egy igazi francia pékségbe, bizony.
Na végre eljött a mi időnk, beülhettünk a fülkébe, mentünk egy jó 20 percet a világ leghosszabb három zsinóros felvonójával. Fent volt megint ingyen pia, amit csak Marcinak tudtunk kiváltani, mert mire én eljutottam valami helyre, ahol lehetett volna nem sört kérni érte, elvileg elfogyott. Nem volt tökéletes a vízipark. Lehet bérelni szekrényt, meg is tettük. Az öltözőrészben ki van írva, hogy légyszi ne ott pisiljenek már az emberek, de megteszik, biztosan túl messze van a WC. Tömény húgyszagban kell öltözni és hát vigyázni, hogy ne érjen semmi a földre. Alig tudtam valami játékot használni, az egyik helyen elküldtek volna az ékszerek miatt, OK, Marci már csúszott ott, elvitte az ékszereimet. A vége az lett, hogy csak nem csúszhattam, mert a fürdőruhám szerintük nem volt megfelelő. Később megint elküldtek máshonnan, hogy nem lehet nyaklánc. Igazán praktikus lett volna ezt a szekrénynél kiírják és akkor berakom, de most nem volt idő ide-oda sétálni. Azért beültünk egy lazy riverbe és hullámmedencéztünk együtt, klasszok voltak. Visszafelé olllllllllllllllllyan tömeg volt kínaiakkal, oroszokkal ÉS tolakodó, bunkó japánokkal, hogy csak pislogtunk. Lefelé nagyon rossz volt, senki ne maradjon zárásig.
Maradtunk a környéken és bár a showt nem néztük meg, de a naplementét igen és ettünk finomakat.
Visszatérve elfoglaltuk a szobánkat, ahol vártak az évfordulós bekészítéssel. Hallottuk, hogy zene van lent, lementünk a partra és valami üzbég vagy kirgiz esküvőt tartottak. Érdekes volt, hogy vetítették a fotózásukat nagy kijelzőn és Japánban volt az egész banda ezt megcsinálni, van pénz lóvéra.
A következő napon délelőtt a medencét támogattuk, feküdtünk a tengernél is, koktéloztunk és aquabicoztunk.
Délután egy agárfafeldolgozó üzemben voltunk, ahol voltak madárfészkes dolgok is. Vettünk néhány dolgot, füstölőt, karkötőt, teát, madárfészkes kávét (azért a levest nem mertük megkóstolni meg drága is volt).
Este még hesszöltünk egyet egy közeli piacon.
Az utolsó napunk délelőttjén megint strandoltunk, sejthető volt, hogy ezen az úton utoljára. Délutánra még viszont volt tervünk. Először visszamentünk korábbi helyekre, kávéztunk és megnéztünk egy tengerparti templomot.
Innen a Grand World “városba”. Nem kicsit taszító a hely, rémesen túlárazott éttermekkel, minimum fogyasztással. Úgy döntöttünk, hogy inkább visszaindulunk (egy órányira voltunk a hoteltől) és eszünk valamit útközben, mielőtt leadjuk a mocit. Aha, hát nem így alakult. Idefelé már éreztük, hogy kacsázik a robogó, itt induláskor Marci megnézte a kereket és teljesen tropa volt. Egy masszázs szalon előtt parkoltunk, tök kedvesen segítettek egy közeli bolthoz eljutni, ahol van némi szerviz is, de nem tudott ő se semmit tenni. Elértük a robogó tulajdonosát, aki azt mondta, hogy cserélni kell a kereket. Ott álltunk, hogy mi legyen, mert az fél millió dong, nem akartuk mi kifizetni, mert nem gondoltuk úgy, hogy csak a mi hibánk, megnézték ketten ott a helyszínen és mondták, hogy öreg volt már a gumi. Már azon gondolkoztunk, hogy otthagyjuk a kulcsot a fenébe és jöhet érte a tulaj, mi visszamegyünk a hotelba (a bérlés ki volt fizetve már), amikor sikerült megállapodni, hogy felesben fizessük a kereket. A tulaj hívott is egy gumist, aki elvitte a kereket, hogy kicserélje a belsejét, így késéssel, de indulhattunk vissza. A segítőkész boltost le is fotózhattam.
Még ettünk egy jó kis helyen és ennyi volt a sziget így második látogatásra.

Másnap reggel reggeli után indultunk ki az ingyenes kisbusszal a reptérre. Gondoltuk, becsekkolunk szépen és bent megreggelizünk. Utóbbira sajnos volt elég időnk, mert nem szállt fel időben a gépünk Kualából, így csak 3 órás késéssel tudtunk mi is beszállni. A repcsi olyan volt, amilyen, de legalább kaptunk enni. A csomagok feltételezett súlya miatt nem a legolcsóbb jegyet vettük és abban volt táp is és tényleg finom volt.