Következő éjszakára már a tengerhez foglaltunk egy baromi unalmas szobát, viszont látszott innen a tenger. Reggel sétáltunk is egyet a parton és összefutottunk egy magyar nővel, aki már vagy 20 éve kint él, saját kis strandjuk van a férjével.
Napközben indultunk Cesena felé, itt még nem járt egyikünk sem. Takaros kisváros és a mélybe vitte le a parkolóautomata a kocsinkat, ami nagyon menő volt (és nem is drága). De itt tényleg olyan pizzákat ettünk, hogy az eszünk megállt, a sonka-füge-bufala megvett engem kilóra. Hiába, jó pizzáért ki kell még mindig mozdulni. A felszolgáló egyébként szintén magyar volt. Ide gyertek, ha jót akartok enni: Ristorante Pizzeria Bosco 51 centro storico Cesena.
Eljutottunk Michelangelo szülőházába is, itt már azért kicsit csepegett (és még az első napunkon), nem volt nagy tömeg bent.
Reggel Perugiába indultunk és ahogy láttuk, nagyon sokan tettek így. Sikerült a helyi maraton napját kiválasztanunk az egyetlen itteni városnézésünkhöz, de szerencsére nem zavartak sokáig, mert a kezdés után jól elszaladtak és szinte csak a miénk maradt minden utca és kávézó.
Délután egy lovas versenyen voltunk, mert miért ne, ha már errefelé jártunk. Kora este még sétáltunk egyet Foligno városkájában. Este egy órát vártunk, hogy kinyisson a kinézett étterem, de nagyon megérte a baconös tökös tésztácska.
Most egy hegyi kis szálláson voltunk egyébként, teljesen üres volt a hely. Reggelinél beszélgettünk a nővel és végre választ kaptam arra, hogy miért hiszik azt, hogy olasz vagyok, amikor egészen biztosan ejtek nyelvtani, nyelvhelyességi hibákat: azt mondta, nincs akcentusom. Tizenévesen kezdtem tanulni a nyelvet, nagyon sokat voltam kint (főleg Szicíliában), ez akkor most meghálálja magát.

Igyekeztünk korán végezni a reggelivel egyébként, mert félő volt, hogy déltől esni fog és addigra el kellett jussunk a Lame Rosse képződményhez és vissza is érni a kocsihoz, mert azért hegymenet. Nagyszerű volt, de nem nevezném minden részét könnyű kis vasárnapi sétának (főleg, mert hétfőn voltunk ott), főleg a vége kemény, de tényleg megéri.