Himejiben betereltem a manókat a kastélyba és én tettem egy kört a kastély körül.

Nem mondom, hogy ha valakinek csak egy fél napja van itt, akkor megéri erre jönni, de ha kicsit ráér, akkor igen. Volt itt néhány kisebb szentély és olyan szögek, ahonnan a kastélyt ritkábban nézi meg az ember. Iszonyat meleg volt.

Elbuszoztunk az Engyojihoz, eszméletlen zöld volt itt is az erdő, talán nem is láttam még ennyire dúsnak soha, pedig sokszor jártam fent.

Mire végeztünk, jött néhány thai buddhista szerzetes, őket lefotózhatták a manóim, majd közben pedig az eső is eleredt, így inkább felkaptuk a csomagjainkat és utaztunk Osakába, az út utolsó japán városába. Egészen nagy szobám volt az Umedánál, ha az asztalra tettem a bőröndöt, még pakolászni is tudtam. Persze csak mivel egyedül használtam a szobát, ketten már ez is szűkös lett volna.

Az utolsó teljes napon a Shitennojihoz mentünk először. Tudtam, hogy bolhapiac lesz itt, de hogy ekkora, azt nem. A csapat nagyobbik felét lenyűgözte és vettünk is dolgokat, volt egy hatalmas stand például, ahol 500 yenért volt tonnányi haori és kimono, de láttam orvosi eszközös árust is.

Elsétáltunk a közeli Isshinjihez is, ide mindig örömmel hozok embereket, annyira látványos és szinte senki külföldi nem jön ide. Nem láttam még itt turistát legalábbis.

Nagyon fáradt volt mindenki, de el akartam vinni őket még az osakai kastélyhoz. Miközben ők bent voltak, én megnéztem a mellette lévő kávézó elvileg zárt teraszáról, nagyon klassz kilátást nyújt.

Ezután neki szabad program volt, hogy tudjanak vásárolgatni, én mentem a magam feje után. Elmentem a Semba mural parkba, a Sukunahikona szentélybe és a Yodoyabashi Sky Terrace ingyenes kilátójába, aminek az épülete igazából irodaház és itt ettem sushit is a sok irodista között.

Következő reggel volt némi nehézség az állomáson, ahogy indultunk volna a reptérre, de megoldottuk végül. A reptéren azt hittük, kekeckedni fognak a súllyal, de nem volt semmi gond. Még mindig ez az egyik legdrágább reptér Japánban, alig lehet értelmes áron enni valamit. A repülésünk szerencsére izgalommentes volt azon kívül, hogy egy kisgyerek ült mögöttem, vagyis két tesó, szülők nélkül, ők odébb ültek kicsit. Egyfolytában rugdosta, ütögette a székemet, többször próbáltam rászólni, de természetesen nem beszélt angolul, az én koreaim meg nem is létezik. A csúcs viszont az volt, hogy néztem ki az ablakon leszálláskor és az ablaknál konkrétan előrenyúlt és ráfogott az arcomra, mint egy facehugger. Később próbáltam normálisan kifejteni a véleményemet a kedves édesanyjának, hogy talán nem kellene egyedül ülnie a kölkének, amíg nem tud viselkedni.

Megérkeztünk és beléptünk Koreába hivatalosan is. Ezen az estén csak séta volt betervezve, ezt világosban kezdtünk. Beleszaladtunk egy buddhista rendezvénybe a Gwanghwamun (nem fejből írom) téren, de a palota már zárva volt, így nem mentünk be.

Elfoglaltuk a szobákat és itt nekem óriási mázlim volt. Rajtam kívül senki nem ott szállt meg, ahol én és mindenkinek volt panasza a szobájára. Annyira csalódottak voltak, hogy volt, aki át is ment másik hotelbe, mert csótányok voltak náluk (is).

Este bementünk még kószálni a Myeongdong éjszakai piacra néhányan, mások másfelé indultak.

Reggel kézipogyókkal találkoztunk a Jogyesa templomnál. Mentünk bent egy kört, de úgy láttam, nem voltak igazán lenyűgözve és csalódottak voltak Japán után. Ezután most hagyok kis időt és nem viszek senkit Koreába, ezt jobban meg kell tervezni, hogy ne legyen akkora csalódás.

Inkább visszasétáltunk az állomásra és mentünk a reptérre. Itt van még néhány reggeli fotó.

A reptéren a secuhoz való belépésemkor mondták, hogy el kell mennem az irodába, ahol a csomagokat intézik. Nehezen is találtam meg, meg nem gondolták, hogy az ország legnagyobb repterén arra a részre, ahol külföldi turistákkal is kell néha kommunikálni, olyan embereket tegyenek, akik legalább két mondatot érthetően tudnak angolul beszélni. Megoldottuk a végén, kinyitották a csomagomat és kivettek belőle egy tiltott tárgyat. Nem dohányzok és ezért nem tartottam fejben, hogy öngyújtó és hasonló dolgokat nem szabad feladni. Vettem a Daisoban egy kis konyhai lángszórót és véletlenül a nagy bőröndben utaztattam. A járaton megint tengerit kértem, de most nem ízlett annyira, mint legutóbb.