Folytattuk Japán turisták által legkevésbé látogatott tartományának, Shimanénak a felfedezését. Reggel kimentünk a világítótoronyhoz, hogy talán némi reggeli fényt elkapjunk az orkán szélben.

Lehet, hogy valamikor nagyobb élet van itt, de tutira nem egy téli reggel 7-8 óra környékén.

Láttunk útközben egy nagyobb szentélyt, megnéztük azt is, a Hinomisaki jinját.

Ahogy visszafelé jön az ember, útközben van az Inasa strand. Ez kevésbé strand, mint inkább spirituális helyszín. A helyiek kis átlátszó műanyag zacsikkal jönnek és minél inkább a szikla alól szedik ki a vizes homokot és viszik magukkal. Értem, hogy szent, de kicsit buta dolognak tűnik. Nehéz volt olyan képet csinálni, ahol senki nem fut be éppen, teli buszokkal érkeztek a népek a szeles reggelen.

Számomra nagy jelentőséggel bírt az Izumo nagyszentély meglátogatása, de tudtam, hogy látványban nem lesz erős és gondoltam, hogy a goshuin se lesz csodás, de még ahhoz képest is gyenge lett. Viszont korábban beszélgettünk arról, hogy nem láttunk sose külföldi autót, legalább egy koreait. Na ezt a parkolóban kipipálhattuk, ott volt egy koreai terepjáró.

Miután itt végeztünk, kikerestünk egy kis éttermet, mert nem reggeliztünk és tök jó áron nagyon finom marhás hamikát ettünk.

Elmentünk a Kokokuji templomba, de magunk se tudjuk, hogy miért. Hogy semmi extra, az nem elég kifejező.

Itt van a közelben a Hirata Honjin Memorial Museum. Ennek az egyébként ingyenesen látogatható kertje nem rossz amúgy, csak nem éri meg az utat, ha nincs valaki pont itt a környéken.

Elmentünk egy kis faluba, amiről azt hittük, hogy tök szép, de a szakadó esőben sajnos nem volt kedvünk annyira sétálgatni, így korábban értünk Hamadába, ahol megint egy Toyoko-szoba várt minket.

Első látnivalónk a Kaizozan Ryuunji volt, ahol szintén lement már teljesen a momiji. Aranyos hely, de ide se jönnek sokan, az tuti. Mindenesetre volt kint egy jó kis buddhista éves falinaptár, abból vettem egyet.

A Manpukujinál álltunk meg, ahogy haladtunk tovább. Lehet, ezek a pontok sokkal szebbek napsütésben, de így elég uncsi volt a délelőtt.

Na ami viszont ezután jött, az végig tök rendben volt. Először Tsuwano városkába mentünk, ami igazán bájos és van itt egy szépséges szentély is. Parkolás után rögtön láttunk egy zarándokot sétálni az utcán. Más emberrel amúgy nem sokkal találkoztunk.

Felmentünk a Taikodani inari szentélybe, ahol a több szép kivágott goshuin helyett festett rókásat kértem és közben jól elbeszélgethettem az azt festő szerzetessel. Mondta, hogy néha vannak külföldiek, de nem tudja, merről, mert nem nagyon beszélnek japánul. Aztán egy kinti néni nézte, hogy kértem goshuint és azt mesélte, hogy ő ha meghal, azt kérte a családjától, hogy a goshuin füzeteivel együtt temessék el, hogy meggyorsítsák kicsit az útját a mennybe. Ez kedves elképzelés.

Visszasétáltunk az állomás felé, ami nagyon modern, vadiújnak nézett ki. Sok vonat mondjuk nem jár erre (se).

Következő pontunk a nagyon macskás Unrinji templom volt, ami őszintén szólva a legjobb macskás hely azok közül, amiket edig láttam. Őrült, de jó. Annyira sok cuki részlete volt, hogy nem tudtam tovább csökkenteni az album képeit.

Ahogy távoztunk innen, mondja Marci, hogy “nézd, nyuszik!”. Hát nem tudom, amikor utoljára nyulakat láttam, nem így néztek ki. Ennyire közel voltak, ezek mobilos képek a kocsiból.

Relatív korán akartunk a szállásra érni, aminek megvolt az oka, de annyi időnk még volt, hogy megnézzük a Susa Hornfelsnél a tengert meg a sziklákat. Itt három kilátó van, ebből kettőt megnéztük. Nem mondom, hogy mindenkinek teljesen veszélytelen a tengerhez közeli rész, de tök jó.

A szállásunk pedig a Hagi Komachi volt, egy régi hotel, ahol a fő attrakció a naplemente. A bejáratnál elvitték leparkolni a kocsinkat, tiszta luxi volt. Miután kellően körbefotóztuk a kilátást, ittunk egy kis szakét, majd ping-pongoztunk, ahol tojásfőző óra mérte az időnket. Vacsiig sajnos nem volt fél óránk már, de jól szórakoztunk, a vacsi maga pedig az egyik, ha nem a legjobb volt a hasonlók közül. Még egy pancsi is belefért, mert tetoválással is szabad volt – mindazonáltal tök üres volt az, ahova én mentem.