Szóval elindultunk végre újra Japánba. Először kocsiba ültünk és mentünk leadni a kutyát a dadusához. Utána elmentünk Welsbe, ahol átültünk a sógornőm kocsijára. Vonatra szálltunk. Salzburgban másik vonatra szálltunk. Münchenben megint másik (nem jó) vonatra szálltunk. München külvárosában felszálltunk a helyes vonatra, ami kivitt a reptérre. Itt repülőre szálltunk, majd még előttünk van még egy repülő és egy vonat.
Nem először utaztunk a Cathay Pacific-vel, de most először mentünk velük premium economyn, így megosztom az élményeket. A reptéren megkérdeztük, hogy csak úgy teoretikusan mennyi lenne az upgrade businessre, hát drágább, mint egy alap jegy lett volna, fejenként további 2500€. Nem volt kedvünk hozzá (ez csak az első szakasz, nem a teljes út).
Egyrészt jár a piros pont, hogy volt külön boarding, sok társaságnál nincs, hanem economyval együtt szállunk be. Beszállás után kaptunk egy italt, prosecco, narancs vagy víz volt a választék, nem is volt vészes a prosecco. Később név szerint köszöntöttek egyenként mindenkit precon is, olyan az egész, mint egy mini business. Az első kaja nagyszerű volt, Marci kapta a kis lacto-ovo vegáját, amit rendelt, én meg később a csirkémet. Kaptunk fagyit is, ami jófejség (rátok nézek JAL, itt ingyen volt) (később én kértem inkább csokisat, Marci így duplázott).
Ami kicsit kellemetlen, hogy a mosdóhoz hátra kell menni az economyba, mert ugyan van előttünk közelebb egy másik, de az a business és azt nem lehet. Az alváshoz előrébb ültünk, mert senki nem ült ott (megkérdeztük, lehet-e) és így hátra tudtuk teljesen dönteni az ülést úgy, hogy nem zavartuk vele a mögöttünk ülőket (meg ők se minket, mert nekem azért néha volt vesemasszázs). A reggeli nekem annyira nem jött be, de rossz nem volt, csak az előzőhöz, a csirkéhez képest. Valamint lehetett volna kicsit jobb a kis csomagjuk, szemellenző volt benne, zokni, füldugó és fogkefe-fogkrém.
Meglepően sima volt a leszállás ahhoz képest, hogy milyen ronda időbe érkeztünk.
A hongkongi reptéren sétálgattunk, amíg vártuk a késve induló gépünk beszállását és vettünk pastei de natat, de annyira nem volt jó, jobbat vártunk. Annyira esett kint egyébként, hogy nem volt nagy gond, hogy nem tudtunk kimenni a városba. Ami amúgy menő volt a Cathay-gépeken, hogy a monitor előtt volt egy kis tartó a telefonnak, ipadnek, bárminek, amin tud az ember nézni valamit. Kellemes figyelmesség, csak nehezebb beletenni az eszközt a tartóba, ha valami tok van rajta.
A KIX reptéren minden tele volt már az EXPO kabalájával, a sejtosztódásos kék lénnyel. Lett egy origami figurám (a neve egyébként Myaku-Myaku) és két repteres kitűzőnk. Vettünk már előre vonatjegyet, bementünk a városba és elfoglaltuk a szállásunkat. Nem volt nagy eresztés, csak egy love hotel, de nagyon jó helyen. Este már csak enni mentünk ki egy kicsit, ennyire volt erőnk és késett is ugye a gép.