Az történt, hogy lefoglaltunk néhány éjszakára szobát Zillertalba és bár láttuk, hogy romlott az idő, plusz eltörtem a kislábujjam is, odaégettem a jobb csuklómat, de nem mondtuk le időben, így lementünk. Végülis nem is volt olyan rossz.
A szobánk egész érdekes volt, a kád voltaképpen a lakórészben volt és nem a fürdőszobában.

Első nap csak a környéken sétáltunk kicsit, illetve itt a kilátás a szobánk erkélyéről.
Reggel elindultunk kirándulni, felmentünk a Stillup víztározóhoz, ahol volt több vízesés és boci, nagyon jó kis sétahely volt és még nem is esett az eső.
Elmentünk egy másik vízeséshez, de nem tudtam megoldani a lábammal, így csak körbenéztünk. Ezután már éttermet kerestünk.
Végül a Tweetsbe ültünk be, ami egy nagyszerű, de meglehetesen drága hotel étterme egyébként. Mire végeztünk, az időjárás is jobb lett, de nem mentünk tovább semerre. Jó volt az étel, csak az én rendelésemet rosszul vették fel, félreértés történt, a rámen pedig nem hasonlított egy igazira, de finom volt.
Másnap már hazafelé indultunk, rémes volt az idő. Igazi alpesi életérzés volt, hogy egyszer a tehenek miatt várni kellett, hogy tovább tudjunk haladni.

Egyébként a kutya 5. szülinapja is volt, bár ezt teljesen elfelejtettük, de sok kép készült róla, jól állt neki a táj.